Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Utolsó hónap április 2014 Következő hónap
V H K SZ CS P SZ
week 14 1 2 3 4 5
week 15 6 7 8 9 10 11 12
week 16 13 14 15 16 17 18 19
week 17 20 21 22 23 24 25 26
week 18 27 28 29 30

A Balaton déli partján, annak is a nyugati végén található Balatonkeresztúr, éppen ott, ahol a tó mellett futó 7-es főút Nagykanizsának tartva délre kanyarodik. Utak és vasutak kereszteződésében fekszik a település, egyes feltételezések szerint e sajátosságra utalhat a neve is, bár az eredetről számos elképzelés él. Egy biztos, a falu a somogyi oldal békésebb, védettebb helyei közé tartozik. A tó idegenforgalmi jelentőségét igen korán felismerték a helybéliek, akik már 1902-ben megalakították az első fürdőegyesületet. E társadalmi szerveződés azután jelentős hatással volt a község fejlődésére. Ha a történelmi múltat faggatjuk, akkor rendkívül korai emlékekre bukkanunk, hiszen a Balaton partján már a kelták is megtelepedtek, s a régészek több korból származó leleteket találtak. Az első írásos feljegyzés természetesen jóval későbbi - a helybéli krónikakutató Tengerdi Győző szerint -, mégpedig 1400-ból való, amikor a vidék a somogyi konventhez tartozott, és Kerezvr néven említette az oklevél. kastélyszállóA Balatonkeresztúr község története című könyvben olvashatunk arról is, hogy a falu első birtokosa a Keresztúry család volt 1433-tól. A szerző valószínűsíti: nagyobb az esélye annak, hogy a család kapta a nevét a faluról és nem fordítva, amint azt némelyek vélik. 1660-ban a Sárkányi családnak adózott a falu, amely 1698-ban került a Festeticsek tulajdonába. Keresztúr fejlődésének fontos szakasza Festetics Kristóf nevéhez fűződik, aki országgyűlési követ is volt. Ő építtette fel a barokk stílusú kastélyt, amely napjainkban turistaszállóként üzemel. Az épület ma Bél Mátyás nevét viseli, miután a neves tudós, író, utazó 1731 telén hosszabb időt töltött ott vendégeskedve. Tiszteletére emléktáblát is elhelyeztek a kúria falán, melyet 1978-ban Keresztúri Dezső akadémikus avatott fel. A kastély hosszú éveken át a Siotour tulajdonában szolgálta a vendéglátást, ma pedig külföldi tulajdonosa hasznosítja hasonló céllal. A turistaszálló egyszerre félszáznál több vendéget tud fogadni, elő- és utószezonban például kedvelt helye a német nyugdíjas csoportoknak.

A barokk stílusú kastélyon kívül is akad építészeti látnivaló Keresztúron, mégpedig a szintén Festetics templomKristóf által emeltetett római katolikus barokk templom. A lakosság többségét ma is katolikusok alkotják, akik évente két búcsút tartanak - május elején és szeptemberben. A közösségi összejövetelek nemcsak a családok összetartásában fontosak, hanem a kulturális hagyományok továbbélésének színterei is. A régi népszokásokat gyermek és felnőtt csoportok egyaránt örökítik, működik népdalkör, néptáncegyüttes és fúvószenekar, de szintén sikerrel lép fel a különféle helyi és vidéki rendezvényeken a Bárdos Lajos nevét viselő nőikar.